TENGERI KAJAKKAL A BALATONON

EVEZZ, KAJAKOZZ A MAGYAR TENGEREN !



balaton.gif


Az én tengerem, az én otthonom.

Nagyon korán megismerkedtem vele, járni is alig tudtam, mikor nyaranta néhai szeretett nagyapám magával vitt a munkahelyére egy vízparti zamárdi üdülőbe. Itt fogtam az első keszegemet 5 évesen, ekkor láttam az első komolyabb balatoni vihart is. Korán megtanultam tisztelni e fenséges vizet, s ezzel egyidőben lettem szerelmes is belé. Érdekes, később kicsit elhalványult a dolog, talán mert közvetlenül a parton laktam, az életem megszokott része lett a Balaton.  Az utóbbi két-három évben lángolt fel ismét a vonzalom, ebből lett a szenvedély, a függőség. Úgy, hogy közben elköltöztem Pécsre, de a szüleim ,s a párom családja is a tó környékén élnek. Így szinte nincs olyan hétvége, hogy ne lássam országunk talán legnagyobb természeti kincsét.


Mit is kell tudnunk a Balatonról? Nos, pár adatot, érdekességet megosztok Veled, tisztelt látogató :


A Balaton (becenevén a „magyar tenger”; latinul Lacus Pelso, Közép-Európa  legnagyobb tava, Magyarország vízrajzának meghatározó eleme. A Fertő-tóhoz és a Velencei -tóhoz hasonlóan szikes tó, ezek Eurázsia legnyugatabbra fekvő ilyen jellegű tavai. 77 km hosszú, szélessége 1,3–14 km között ingadozik, átlagosan 7,8 km, felülete 594 km². 

Keleti medencéjét a Tihanyi-félsziget választja el a tó többi részétől. Déli partjánál medre sekélyebb. Északi oldalán található a badacsonyi borvidék és a Tapolcai-medence vulkáni tanúhegyeivel. A tó egyes részein halászat folyik. 




Vízrajz 

A tó vízmennyisége 1800 millió m³, 2,2 év alatt cserélődik ki. Vízgyűjtő területe 5180 km², Fő táplálója a Zala folyó, de számos kisebb patak is folyik bele. Vízszintje nyaranta a párolgás miatt csökken, ősszel és télen a csapadék miatt pedig emelkedik.

A Siót elzáró turzásokat mesterségesen először Galerius római császár törette át. A tó mai vízszintjét alapvetően a 19. század derekán, a déli parton haladó Déli Vasút építésekor végrehajtott jelentős vízszintcsökkentés határozta meg.

A vízszintet jelenleg az 1976-ban elkészült siófoki zsiliprendszer révén mesterségesen szabályozzák a tengerszint feletti 104 méteres szint körül.


Hullámjárás 

A tó sekélysége és a nyári meleg víz viszonylag alacsony viszkozitása miatt szél esetén gyorsan alakulnak ki rajta hullámok. Az uralkodó szélirány a tóra merőlegesen, ÉNy irányból fúj. A Balaton-felvidék hegyei-völgyei lüktetést idéznek elő a szélben, ami a tavon hirtelen hullámzást, illetve hullámmentes időszakokat okoz. A hullámok szokatlanul meredekek, amit a viszonylag sekély vízmélység, a meder interferenciája idéz elő. Az eddig legmagasabb hullámokat partközelben 1,82, a meder közepén 1,95 méternek mérték. A hullámok hossza 2-12 méter között mozog. A szél elülte után 2 óra szükséges a hullámok elcsendesedéséhez.

Víztükör 

A tóra hosszanti irányú tartós szél jelentős változásokat idézhet elő a Balaton különböző medencéinek vízszintjében. A tartós délnyugati szél 5-11 óra alatt a víztömeg nagy részét északkelet felé tolja el. Az eddig megfigyelt legnagyobb ilyen mozgásra 1962. május 14-én került sor, amikor 9 óra alatt Keszthelynáél a vízszint 45 cm-rel csökkent, Alsóörsnél pedig 51 cm-t emelkedett. A keresztirányú áramlások, a partvonal tagoltsága és más tényezők miatt az ilyen jelenségek előrejelzése szinte lehetetlen.

Tartós északi szél esetén keresztirányú elmozdulás is lehetséges, ennek eddigi legnagyobb mért példája 52,7 cm-es vízszintcsökkenés volt Alsóörsnél, 37,5 cm-es növekedéssel Siófoknál.

Áramlások 

Ugyancsak a szél, valamint a Föld forgása befolyásolja az áramlások kialakulását is a tóban. Az uralkodó északnyugati szélnek megfelelően a fő áramlatok a felszínen az északi partról a déli felé haladnak, míg a tó mélyén a víz az ellenkező irányba áramlik vissza.

A medencék közötti vízszint-elmozdulások idején különösen erős áramlatok alakulnak ki a Tihanyi-félsziget által leszűkített mederrészben, ahol sebességük elérheti a 2 m/sec értéket is. Bizonyára nem független ettől a jelenségtől a közeli Örvényes helység neve sem.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 12
Heti: 100
Havi: 833
Össz.: 335 131

Látogatottság növelés
Oldal: A Balaton
TENGERI KAJAKKAL A BALATONON - © 2008 - 2024 - balatonkajak.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »